Mese Sün Dánielről és Borzasról

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a kerek erdő közepében, annak is a legöregebb tölgyfájában egy sün. Sün Dánielnek hívták és igazán kényelmesen berendezkedett meleg odújában a vén tölgyben. Az odú bejáratát ajtó védte a hideg szelek ellen, ablakában piros muskátlik virítottak egész nyáron át, télen pedig derék sününk ezen keresztül pislogott a hideg világra.

Történt egyszer, egy szép, tavaszi napon, amikor még a morcos Medve komának is jó kedve kerekedett, hogy Sün Dániel elhatározta: meglátogatja barátait. Megpakolta a tarisznyáját útravaló elemózsiával. Magának almát, sajtot és kenyeret tett a zsákba, barátainak ropogós répát. Ugye kitaláltátok, kik voltak a barátai? Az erdő szélén lakó Nyúlfalvi családhoz tartott, akiknek számos csemetéje közül Sün Dániel legjobb barátai Nyúlfalvi Norbi és Nyúlfalvi Béni voltak. Ők hárman gyakran meglátogatták egymást és ilyenkor hol az erdőben bújócskáztak, hol pedig a hűs lugasban szürcsölték Nyúlfalviné csodálatos limonádéját, miközben merész terveket kovácsoltak Szajkó anyó eldugott kincsinek felkutatására.

A nap sütött, a gólyahír és a kankalin kibontották szirmaikat, az erdő fái ébredeztek téli álmukból. Sün Dani vidáman lépegetett az ösvényen, miközben fütyörészett. Hirtelen furcsa érzése támadt. Mintha valaki figyelte volna az egyik fa tövéből a sűrű bokrok közül, ám amikor odapillantott, nem látott semmit. Óvatosan közelebb merészkedett és mintha valami halk nyüszögésfélét is hallott volna. Még csendesebben tovább lopakodott, a fa tövébe érve már határozottan hallható volt a halk szuszogás. De Dani még mindig nem látott senkit. Aztán az egyik bokor alján megpillantott egy apró fekete szőrgombócot. Első ránézésre nem is látszott, hol kezdődik és hol végződik a kis valami, olyan volt, mint egy kis fekete gombolyag. Dani az erdő állatait jól ismerte, de ilyen lénnyel még sose találkozott.

- Szia, te ki vagy és mi járatban vagy erre? - szólította meg, mert érezte, hogy ez a valami nem lehet veszélyes.
A válasz egy halk szuszogás és egy apró nyikkantás után érkezett. (Végre arra is fény derült, hogy a valaminek van két gomb szeme és egy fekete orrocskája is.)
-Szia, Borzasnak hívnak és nem keresek semmit. Sajnos eltévedtem, amikor....- a mondatot már nem bírta befejezni, mert csöndesen vonyítani kezdett. De csakhamar abba is hagyta, előmászott a bokor alól, nyújtózkodott egyet egy jóleső ásítás kíséretében, majd hirtelen képen nyalta Danit. Dani nem számított erre és a nagy lendülettől hanyatt esett. Borzas bűnbánóan pislogott.
-Kérlek, ne haragudj, nem akartalak feldönteni, de úgy megörültem neked. Végre nem vagyok egyedül!
-Nem haragszom, de meséld el, mi történt veled!
-Tegnap reggel, amikor felébredtem érdekes illatok keringtek a levegőben. A kapun túlról jöttek, ahol még soha nem jártam. Nagyon kíváncsi lettem, és odaszaladtam a kiskapuhoz, ami nyitva volt, így kimerészkedtem. A gazdáim háza az erdő szélén áll, az illatok az erdőből jöttek. Gondoltam, megnézem mi lehet az...mentem mentem az illat után, de azután elvesztettem. És akkor már nem tudtam, merre járok és nem találtam haza! Nem ettem már tegnap reggel óta.....Vauuuu!

Daninak csak ekkor jutott eszébe a tarisznyájában lapuló sajt. Azt biztosan szeretik a kölyök kutyák, gondolta. Igaz, hogy még soha nem találkozott kutyákkal azelőtt, de már sokat hallott róluk. Ebből találta ki, milyen állat is Borzas. Hát persze, hogy egy kutyus, csak ők tudják a másikat ilyen szeleburdi módon képen nyalni.

-Szereted a sajtot? - kérdezte meg a biztonság kedvéért Borzastól.
-Hol van a sajt? Hol van a sajt? -ugrálta rögtön körbe Borzas Danit vad farkcsóválás közepette.
- Itt van a tarisznyában! - azzal már elő is halászta a jókora finomságot. Elővette a bicskáját is és szépen feldarabolta, majd Borzas elé tette. Borzas szinte rágás nélkül nyelte a falatokat.
- Lassabban hékás! Még a végén beteg leszel!

Időközben Dani is megéhezett, hisz már dél felé járhatott az idő, így hát elővette a kenyeret és az almát, és lassan majszolni kezdte. Borzas már végzett a sajttal és most úgy nézte Danit, mintha legalább tegnap óta nem evett volna, pedig a sajttól gömbölyűre dudorodott a pocakja.

-Kitaláltam mit tegyünk! -mondta Dani az utolsó falat után, miközben becsattintotta bicskáját és visszacsúsztatta a tarisznyába. - Elmegyünk Nyúlfalviékhoz, én úgyis oda tartottam, ők is az erdő szélén laknak. Norbi és Béni a legjobb barátaim, úgy ismerik a rétet, mint a saját tappancsukat, biztosan azt is tudják, merre van az erdőszéli házikótok!